Keresés ebben a blogban
2010. december 17., péntek
Egy SMS
2010. december 15., szerda
Tétlen tényfeltárás
Gyere, sétálj velem a vérben!
Szívem szórja széjjel ezt a szép folyót.
Egymásba kapaszkodva ketten.
Szellemtáncunk egész másról szólt.
Néha jó vagyok, de mégsem.
Tőr a mellemben, így írom ezt a sort.
Mikor a stopper megáll bennem,
Vidáman nézz rám, ennyi volt.
Mazochista tettlegekben
Angyalszárnyú kígyó a heverőm.
Én csak kutattam a ködben.
Ne szólj rám többet szenvedőn!
Azt hiszem, sikerült betelnem.
Kis utca végén kihunyó remény.
Két sötét, kétkedő tükörben
Másik létért sikoltó szenvedély.
Axiómák
Jó író az, akinek olvasói nem veszik észre, hogy becsapták őket.
Nagy író az, aki önmagát is becsapja.
A legkiválóbb író pedig, aki mindennek tudatában van.
2010. december 14., kedd
Világtörténet (A szerelem tükréből)
2010. november 24., szerda
Népbutítás
2010. november 21., vasárnap
Utánad
2010. november 20., szombat
Mint aki szégyellve
sincs, kevés a szó, kevés a mondat,
hogy leírja, mit rejt a lélek.
Vagy csak én volnék kevés? Attól félek
ez utóbbi a ludas.
Érzés súlya alatt ropog minden gondolat,
s úgy kell betörni, mint a vadlovat,
hogy tűrje a papír, tűrje az anyag,
mikor eleven sebem folyvást felszakad,
mert elvetélnek a betűk.
Kagylóból kihullott gyöngy. Ily védtelen
rezdülés összes szavam, mindenem,
ha te vagy az aktuális téma,
de nem rejthetlek sötét véka
alá, mint aki szégyellve szerelmes.
2010. november 18., csütörtök
Szellemkép
Felszínes emberi gondok sora:
kávé, reggeli, ebéd, vacsora…
2010. november 17., szerda
Búcsúajándék tőled
2010. november 16., kedd
Közelítő tél
2010. november 7., vasárnap
Az ismeretlen múzsákról
Vágy
(Zoënak)
Képtelen képzet képlete kering
Kietlen kábulat katartikus körén.
Kisebb közöny kötetlen korában
Kényeztető kezem könnyen kielégít
Fekete dallam
Fekete selyem fedi szemem
Tudatom mélyül, szárnyal velem
Körüljár és átsuhan lelkemen a sötét
Ma éjszaka nem szenved a nyugalom törést
Érzem és élvezem a tested közelségét
Lerázom magamról az élet kötöttségét
Át akarom élni, amíg lelkem lobban
Az éj zenéjére szívünk együtt dobban.
Látod, könnyebb már a szellem
Értem, melletted kell lennem
Veled együtt ölel a színtiszta béke
Számunkra az éjjelnek sosem lesz vége.
2005-11-15
Ártatlanság tündére
(Morrighan-nek)
Gyertyaláng és füstölő illata
Bekúszik a lélek üresjárataiba.
A félhomályban meg telnek a percek
És megtelnek veled.
Ahogy puha ujjbegyeid oszló
Kezemhez érnek.
Ezek a pillanatok szerintem szépek.
2005-11-11
2010. november 4., csütörtök
Utánuk Ő
Pengét torokra.
Csak érte kiáltva
Újra, de hiába...
Tündöklő alaphoz
Hiába rimánkodsz!
Tétován fegyvert fogsz:
Kiút a halához.
Fátyolos élet!
Vár rád a véged.
Itt áll, mert így kéred,
hát vess ennek véget!
Avagy adj új utat!
Célt, ami túlmutat
Rajtuk, mert szentek!
Nem eszementek.
Imádni őket,
magasztos nőket,
Bűn ez, ha mondom!
Korbács csak jussom.
Húsomat itt hagyom,
Szívem a kínpadon.
Karodban vajh lelhetem
Az nyugalmas sírhelyem?
2010. november 2., kedd
Utólag...
Őrült vágyakat hajszolván
Veszve, igéző szemeiért
Égtem álmaim máglyáján.
A préda lelkére éhesen
Újabb veszett hajszára hív
Vadászként, orvul, és kéjesen,
A vérszomjas, ragadozó szív.
Megérintettem bár a fényét
Roskadtak a sötét falak
Szárnyaimat árnypengék érték,
Sikoltok, de nem hallanak.
Oly közel volt már az égi templom.
Igaz, néhány percig rám ragyogott,
Vörös fodrát feledni nem tudom.
De már értem, feladni voltam ott.
2010. november 1., hétfő
Jelen
Vajon mikor váltam önmagam ellenségévé? Láthatóan jó ideje minden erőfeszítésemmel önmagam ellen dolgozok.
Folyamatos, szünet nélküli önáltatás, kéjes álmok, alantas vágyak, kínzó emlékek, és erős félelmek szorításában vergődve egy mélyülő plazmoid miazma próbál bekebelezni, amit jobb híján a szakértők "élet" néven emlegetnek.
2010. október 31., vasárnap
Padlón
Ma reggel megint a padlón ébredtem
Mellettem volt az ágyam, üresen, vetetten.
Hogyan kerültem oda le, nem emlékeztem
Csak azt tudtam, megint a padlóra kerültem.
2010. október 29., péntek
Halk üzenet
2010. október 23., szombat
Egyetlen este
Kezdjük talán a vacsorával, amit magunkhoz vettünk egy eléggé félreeső, ám mégis hangulatos helyen, olyan emberekkel körülvéve, akiket alapvetően nem szoktunk köreinkben tisztelni. Mégis, kifejezetten kellemesen alakult az a három óra, - leszámítva az álmosító autózást, amit a hátsó ülésen szenvedtünk végig - melyet ezzel a gasztronómiai kitérővel töltöttünk. Visszatérvén a városba egy plusz delikvens összeszedését követően rövid sétára kényszerülve végre megérdemelt söreinket ölelhettük magunkhoz. Ez részünkről nem tartott túl soká, hiszen várt ránk az este további hátralevő fehér kérdőjelekkel telerótt lehetősége.
2010. október 21., csütörtök
Tétova beismerés
Védelmező szenvedés
Akaratos átélés
Hiányérzet, kertelés.
Mondanom kell, mert
Betegen hevert,
Heves ereket
Elevenen vert
A szív, ki vár, ha
Kell a táptalaj
Éled virága,
Érzi, nő a baj.
Bonyolult tejköd,
Halovány látnok
Lelkem megtöltöd:
- Kis édes álmok.
Kívánatos fény
Szemedből szökvén...
Áhítatos tény,
Ölelnélek én.
Keresztem veszem
Megbukott tettvágy.
Kezed hadd legyen
Kezemben kegytárgy.
2010. október 20., szerda
Valami van, valami lesz...
Ritkán látott kiáltás
Robog poros elmémmel
Láthatatlan látomás...
Aránytalan aranyszín
Határtalan átkozás
Vérző seb, kába kín
Érzéketlen változás.
Toxikus kényszerből
Ideális vérfolyás
Letisztult elmémből
Lendületből kárhozás.
Esélytelen egyenlőség
Bárkivel, ha ember
Ólomsúlyú felelősség
A nyakatekert élettel.
Szíven döfött szív,
Érthetetlen szóhalom,
Lép, érez, öl, ha hív
Elenyésző szánalom.
Preparált szellemmel
Értetlenül bámulom:
Tulajdon, vad kezemmel
Kapart jelek falamon.
Élve boncolt élvezet
Kiégett szervekkel.
Érzem majd, ha elvezet
Hozzá, mert pont ő kell?
Gyerekjáték
Lelkem lángba borult, valahányszor reá pillantottam, és ezek a lángok mindent elemésztő tűzvésszé robbantak, akárhányszor megérinthettem. Az enyém volt, őriztem, és nem adtam volna senkinek, semminek, bármekkora árat is ajánlott volna érte. Az enyém volt, fontos volt, mindennél fontosabb.
Eggyé váltam vele, együtt léteztünk, minden szívdobbanás, minden lélegzetvétel, amit elnyűtt testem produkált, kizárólag annak volt köszönhető, hogy tudtam, az enyém.
Lehetetlen volt, hogy valaha másként legyen. De torz lényem hörögve tört rám, megmérgezve mindent, ami tiszta volt, és gyönyörű. Halál kúszott le torkomon, zsigert szaggatott, és tengernyi kínt okozva ágált ellenem, majd rátámadt az egyetlen dologra, ami emberré tett. Elszigetelte, majd elpusztította, azt ami az enyém volt.
Hamuvá dermedt világom romjaiból táplálkozó dögevők hadán át is tisztán láttam, hogy menthetetlenül szilánkokká szakadt a kép. A jövőm képe. A jövőm, amit arra a biztosnak tűnő tudatra építettem, hogy ami az enyém volt, az mindig az enyém marad.
De sosem volt az enyém. Nem léteznek ilyen jellegű evidenciák. Olyan vagyok, mint egy
szánalmas gyerek. Ha kezeim közé kaparintok valamit, ami tetszik, először csodálom. Nagyon örülök, hogy nálam lehet. Aztán használom. Rá szánom minden időm, mert kell, életfenntartó szükségét érzem, hogy rá szánjam.
Aztán kicsiny világom ambivalens rejtjeleinek kereszttüzében született katatónia közepette darabokra töröm.