Keresés ebben a blogban

2010. október 20., szerda

Gyerekjáték

Egyszer volt valamim. Értékes volt, és szerettem. Az életem árán megvédtem volna bármitől. Szép érzés volt. Ragaszkodtam hozzá. Hatalmas erődítményt emeltem a tiszteletére, aminek egyetlen funkciója az volt, hogy megvédjen minket a külvilág lélekemésztő valóságától.

Lelkem lángba borult, valahányszor reá pillantottam, és ezek a lángok mindent elemésztő tűzvésszé robbantak, akárhányszor megérinthettem. Az enyém volt, őriztem, és nem adtam volna senkinek, semminek, bármekkora árat is ajánlott volna érte. Az enyém volt, fontos volt, mindennél fontosabb.

Eggyé váltam vele, együtt léteztünk, minden szívdobbanás, minden lélegzetvétel, amit elnyűtt testem produkált, kizárólag annak volt köszönhető, hogy tudtam, az enyém.

Lehetetlen volt, hogy valaha másként legyen. De torz lényem hörögve tört rám, megmérgezve mindent, ami tiszta volt, és gyönyörű. Halál kúszott le torkomon, zsigert szaggatott, és tengernyi kínt okozva ágált ellenem, majd rátámadt az egyetlen dologra, ami emberré tett. Elszigetelte, majd elpusztította, azt ami az enyém volt.

Hamuvá dermedt világom romjaiból táplálkozó dögevők hadán át is tisztán láttam, hogy menthetetlenül szilánkokká szakadt a kép. A jövőm képe. A jövőm, amit arra a biztosnak tűnő tudatra építettem, hogy ami az enyém volt, az mindig az enyém marad.

De sosem volt az enyém. Nem léteznek ilyen jellegű evidenciák. Olyan vagyok, mint egy
szánalmas gyerek. Ha kezeim közé kaparintok valamit, ami tetszik, először csodálom. Nagyon örülök, hogy nálam lehet. Aztán használom. Rá szánom minden időm, mert kell, életfenntartó szükségét érzem, hogy rá szánjam.

Aztán kicsiny világom ambivalens rejtjeleinek kereszttüzében született katatónia közepette darabokra töröm.

1 megjegyzés:

  1. Ez tetszik Nekem. :) Szinte többet tudok meg így emberekről, mint egy-egy személyes beszélgetés során. Talán erre mondhatnák, hogy nyitott könyv vagy mások számára, de mégis egy olyan könyv, amit mindig kulcsra zárnak. Úgy gondolom, ezzel az önkifejezési formával nincsen baj, de ki kell még egészíteni valamivel. Valamivel, ami közvetlen. Szükség van arra is. Egyrészt, másrész: az ember írja ki magából a fájdalmakat, tegye félre, és legyen boldog. :)

    VálaszTörlés