Végletek vitéz hajósaként
Őrült vágyakat hajszolván
Veszve, igéző szemeiért
Égtem álmaim máglyáján.
A préda lelkére éhesen
Újabb veszett hajszára hív
Vadászként, orvul, és kéjesen,
A vérszomjas, ragadozó szív.
Megérintettem bár a fényét
Roskadtak a sötét falak
Szárnyaimat árnypengék érték,
Sikoltok, de nem hallanak.
Oly közel volt már az égi templom.
Igaz, néhány percig rám ragyogott,
Vörös fodrát feledni nem tudom.
De már értem, feladni voltam ott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése