Egy SMS

Szervezetlen szeretet szökken szanaszét.

Szerény szívszonettek szelídítik szép színét.

Apró hüllő játszik, látszik érik már a gyümölcs.

A végén fázik, kell, hogy almamaggal befűts.

Megértő ujjaid jártak már kezemen.

Légvár épül, omlik, vigyázz, hogy mit üzen!

Porcelánpáncélos alakkal megint

Közeled feltüzel, majd aztán leint.

Szemed még oly sok dolgot rejt,

Vágyam pedig ritkán felejt.

Tétlen tényfeltárás

Gyere, sétálj velem a vérben!

Szívem szórja széjjel ezt a szép folyót.

Egymásba kapaszkodva ketten.

Szellemtáncunk egész másról szólt.

Néha jó vagyok, de mégsem.

Tőr a mellemben, így írom ezt a sort.

Mikor a stopper megáll bennem,

Vidáman nézz rám, ennyi volt.

Mazochista tettlegekben

Angyalszárnyú kígyó a heverőm.

Én csak kutattam a ködben.

Ne szólj rám többet szenvedőn!

Azt hiszem, sikerült betelnem.

Kis utca végén kihunyó remény.

Két sötét, kétkedő tükörben

Másik létért sikoltó szenvedély.

Axiómák

Író az, aki becsapja az olvasókat.
Jó író az, akinek olvasói nem veszik észre, hogy becsapták őket.
Nagy író az, aki önmagát is becsapja.
A legkiválóbb író pedig, aki mindennek tudatában van.

Világtörténet (A szerelem tükréből)

A világ kezdetben kihalt volt, hideg és sötét. De korántsem lehetett volna üresnek nevezni. A homály végtelen tengere felett megannyi testetlen árnyék lebegett – egy valaha volt csoda időtlenségbe fagyott, elkárhozott maradványai. Torz lidércképek csupán, a végzet és a hiány elveszett szellemei. Ezen fekete alakok iszonytató felhőtakaróként, amorf formákban tobzódva váltak eggyé, majd szakadtak szét újra és újra, egy soha be nem fejeződő ciklusban. Elkeseredett reménytelenségből táplálkozó sikolyuk folyamatosan visszhangzott az űr mélységein át az ismeretlen messzeségekbe.