WinterWalk

Természetes

Mélyen tisztelt Publikum!

Egy viszonylag friss, de annál sürgetőbb adósságomat kell most teljesítenem. Drága Ellach barátom ugyanis volt olyan kedves, és nemrég elkísért egy kis sétára a Dunához, sőt volt olyan türelmes és végigszenvedte az ott elkövetett fotografálás minden nyűgét-baját, úgyhogy már csak ezért is illik viszonylag időben közzétennem a kiruccanásunk eredményét.

Relatíve ritkán jut alkalmam természetfotók készítésére, épp ezért nem is vagyok túl járatos e téren, de azért remélem mindenki talál magának kedvére valót az alábbi alkotások között. Amit igazán érdemes kiemelnem a többi közül, az a két kakukktojás: a legelső kép, mely egy jól sikerült ujjgyakorlat végeredménye, de témáját tekintve kilóg a sorból; valamint a "Piros hetes", ami egy bizonyos hajólakás oldalát díszíti a paksi parton, és jelenléte kevésbé lehet érthető a nem idevalósi közönség számára.

Ugyanakkor összességében még megemlítendő, hogy most kevésbé ragadott magával a fotóboltolhatnék, ami egyértelműen annak a jele, hogy enélkül is kezdek egyre értékelhetőbb képeket csinálni, ami nem utolsó szempont (öntömjénezés vége...).

De nem is szaporítom tovább a szót, inkább beszéljenek a képek!

Cimetière du Père-Lachaise

Aggodalom

Miért kell mindent túlreagálni,
Ha van lehetőség, elsőként kell ugrálni,
Nem gondolkodni és várni,
Mert ha elszalasztod, lesz mit bánni.

Panasz, panasz hátán,
Leszidás, hazugság, maga a sátán,
Hiába, az életet megragadom,
Butaságokkal meg inkább nem foglalkozom.

Fényes

Tisztelt Közönség!

Ezúttal egy olyan rendhagyó képösszeállítással jelentkezem, mely kicsit ugyan idegen az én stílusomtól és művészeti felfogásomtól, de az "egyszer mindent ki kell próbálni" elvét követve ennek is el kellett, hogy jöjjön az ideje.

Mostanra a többségnek már remélhetőleg nyilvánvalóvá vált, hogy nem vagyok az öncélú művészkedés, vagy az onanizáló alternatívkodás elkötelezett híve, sőt. Szeretem, ha a képeimnek esztétikai értékükön túl is vannak különböző aspektusai, legyenek azok ismeretterjesztő, dokumentációs, vagy helytörténeti vonatkozásúak.

Nos a következő fotográfiák kapcsán ilyesmit fölösleges keresni, ezek ugyanis egy roppant unalmas éjszakai buszút és egy kósza ötlet szerencsés találkozásának köszönhetik létüket, mindenféle előzetes eltervezés, valamint hátsó szándék nélkül. Mert időnként ilyet is kell.

Kellemes gyönyörködést!

Mama virágai

Paks

Pirkadat

Próbálom minden pillanatomat élvezni,

Kíváncsi lenni, kérdezgetni, boldognak lenni,

Emlékeket felidézni és égetni néhány rossz pillanatát,

Tán másnak is jut a sok jóból amit én éltem át.

Képtelen és végtelen az űr a koponyámban,

Mégis meg tudok őrülni a sok gondolatban,

Félek és érzek, nem kellesz, mégis nézlek,

Az lesz a végén mit érzek, hogy magammal végzek.

A Margit híd ékei II.

Tisztelt Publikum!

Ezzel a bejegyzéssel már elég rég adós vagyok, de ami késik, az előbb-utóbb célba ér, úgyhogy íme itt a kedvenc pesti hidam kb. egy hónappal ezelőtti állapotát dokumentáló képösszeállítás.

Külön öröm számomra, hogy végre a helyükön vannak az öntöttvas kandeláberek a két hídfőn (ugyanakkor sajnos csak ott, hiszen régen az összes pilléren állt egy-egy hasonló "ágyúcső"), ráadásul azóta már fényt is énekelnek a lámpatartó kimérák, valamint a csúcsdíszeket alkotó Szent Koronák alatt is kigyúltak a fénygömbök (a jövőben természetesen ezeket is szeretném megörökíteni).

Viszont az előző bejegyzésben megjövendölt vandálok is letették mocskos kézjegyüket a hídra, és nem úgy tűnik, mintha bárki is próbálná legalább helyreállítani az általuk okozott károkat. Ezeket az utolsó három, dokumentációs jelleggel készült képen szemlélhetők meg: a középpillér koronájáról (a biztonsági kamera és az elvileg őrző-védő marcona bácsik ellenére) valaki letörte az egyik márványgolyóbist, a budai pillér felé haladva, a Parlament felőli oldalon "megcsodálhatjuk" az első graffitit, majd végül szembesülhetünk azzal, hogy valami emberalatti, barbár macskajancsi letörte az egyik kandeláber előtti címerről a ferde keresztet...

Tehát egyik szemem sír, a másik nevet, de azért remélem a városatyákban lesz annyi gerinc, hogy valamikor a távoli jövőben nem így adják majd át ezt a páratlan építményt.

Kellemes gyönyörködést!

Önzőség

Az ember megteremti magának a boldogságot,

De nem tud bánni vele, nem kap hozzá tanácsot,

Próbálja saját magát utólérni,

De sose sikerül magába nézni.

Minden mi létezik a jelen világon,

Veszekedünk minden butaságon,

Kár, hogy az életben nincs törlés gomb,

Ha lenne, már nem lenne a sehol gond.

Rémes éjszaka

Ismét egy céltalan éjszaka. Rohadtul unom már. Száz éve ugyanaz, újra, és újra. Bár meg kell hagyni, legalább a sör jólesik. Egy kis cián talán feldobná, de kinek van pénze mostanában ilyen luxuscikkekre?

Esetleg Béla. Bélának biztos nem esne nehezére némi derűs, halványkéken csillámló por megvásárlása. Most is itt dőzsöl az asztalfőn ülve. Sokadik kört hozatja ki nekünk, és még mindig tömve van zsetonnal. Akármennyire is nehezemre esik bevallani magamnak, az igazság az, hogy jó érzés rajta élősködni. A lelkiismeret persze furdal, de hát valamit valamiért. Béla korrekt figura. Nagylelkű. Tud élni.

Az asztaltársaság jókat röhög a poénjain, ahogy a munkahelyén megesett bődületes baromságokról mesél. Nekem is ilyen állás kéne, bár valószínűleg hülye lennék hozzá. Vagy talán nem, a franc se tudja. Az viszont tény, hogy sosem fog kiderülni.

Egy budapesti hétvége első fele

Mélyen tisztelt Közönség!

Eme bejegyzésben az előző posztban már említett hétvége szombatját teregetem ki, kissé foghíjasan ugyan, mivel a gyenge fényviszonyok és bénaságom miatt elég sok kép használhatatlanra sikerült, de annál nagyobb lelkesedéssel.

A munkafolyamat kapcsán mindenek előtt köszönet illeti az egyetlen és utánozhatatlan Szidnit, aki volt olyan kedves és elkísért erre a rövid budai kirándulásra (ami számomra a váci vasútállomáson kezdődött, a Nyugatinál folytatódott, és csak ezek után ért át a Duna túlpartjára), és még ahhoz is hozzájárult, hogy feltűnjék az egyik képen :)

Egyébként érdekes volt egy másik emberrel szinkronban együtt fényképezni. Mivel erre eddig még nem volt lehetőségem, kifejezetten üdítő volt megfigyelni, miként képes hatni a másik stílusa és technikája az én képeimre, hogy befolyásolja a saját megoldásaimat. Ennek legérzékletesebb nyomai az utolsó négy képen érhetők tetten igazán, már csak abban is, hogy eddig nem voltak rám jellemzők a "puszta" épületképek.

Hasonló öröm, hogy bár egy hetembe telt, de sikerült kissé bűvészkednem a matériával (ezt itt-ott a már említett minőségdeficit is indokolta), úgyhogy ismét agyoneffektezett, össze-vissza farigcsált alkotásokban lehet gyönyörködni.

Kellemes időtöltést hozzá!

Agy

Barack magja, koponyában az agy,

Kiszeded és kidobod,

Mint a sebészek akik még azt mondják maradj,

Egy kis igazítás ott és az életed dobhatod.

Szépek vagyunk, így is úgy is,

Hülyék vagyunk, nincs kivétel hidd el,

Az embernek a szíve, lelke, agya kell,

Ha akarod, ha nem, véged… neked is!

Lepkeségek

A nyomozás felfüggesztve

Hogy is lehetne előszörre beköszönni egy blogra? A legstílszerűbb egy olyan novellával, ami egy út kezdete. Hosszú az út, és nem feltétlenül oda vezet, ahova eredetileg menni szándékoztak azok, akik nekivágtak...

De valahol erről szól a felnőttség, nem?

Mindenesetre is, jó szórakozást és elmélkedést hozzá!

Maxwell Hill (v2.03.: Az LFG.hu novellapályázatára)

- Kard kellett volna ehhez a melóhoz. – morogta Tommy Costa, miközben kapkodva előhalászott a frissen fényezett fekete kabrio csomagtartójából két Berettát.

Gyorsan, szakértő szemmel megvizsgálta őket, és mikor mindent rendben talált, előkotort az autó elsősegély dobozából négy teli tárat is a fegyverekhez. Csőre töltötte és fakó, barna ballonkabátja zsebébe süllyesztette mindkét pisztolyt, majd erős mozdulattal lecsapta a csomagtartó tetejét.

Egy budapesti hétvége második fele

Kedves Közönség!

Ahogy ígértem, íme egy tetemesebb képmennyiség a múlt hétvége terméséből. Idő és energia híján hosszabb bevezetőt és kommentárt valamikor később mellékelek a bejegyzéshez, de annyi azért álljon itt, hogy a felvételek egy maratoni séta során születtek, melynek állomásai sorrendben a következők voltak: Szent István körút, Margit híd, Margit híd budai hídfő, Széna tér, Bem tér, Bem rakpart, Clark Ádám tér, Lánchíd, Széchenyi tér, Vörösmarty tér.
A képek minősége szintén megkövetel annyi megjegyzést, hogy mivel nem volt elegendő időm, csak minimális fotóboltolást hajtottam végre rajtuk, de alkalomadtán némelyikből fog majd születni művészibb felfogású változat is.

Addig is kellemes gyönyörködést!

Időjárás-jelentés

Tisztelt Publikum!

Az utóbbi időben részemről kissé elhanyagolódott az oldal, melynek elsődleges oka, hogy egyszerűen képtelen vagyok annyi időre megszabadulni a munka súlyos lantjától, hogy valami értelmeset alkothassak ide.
A fenti kijelentés - legjobb tudomásom szerint - nagyjából minden szerzőnkre igaz, bár nyilván csak a saját nevemben nyilatkozhatok teljes bizonyossággal.
Aggodalomra azonban semmi ok, a hétvégén ugyanis szándékomban áll az előző szombat-vasárnap remek terméséből egy nagyobbacska összeállítással kedveskedni a hőn szeretett Közönségnek.

Addig is mindenkinek a legjobbakat kívánom!

Üdvözlettel:
Vitéz nyavajatörősi Tűz Viktor

Egy kiégett agy memoárja

Gyors éjjelek könnyű fénye,

Homályba hullt elme mélye.

Elpattant az ösztön lánca:

Forró keverék vad hajtása.

Szirénázó szakadt filmek

Állatias emlékképek

Függönyeként legördülnek -

Lobotómia, csak kezdőknek!

Villanó kínok portréi esnek

Kacagva tántorgó testeknek.

A mérgek marása hív haza,

Szeretve ölel az éjszaka.

Továbblépve szakadékon

A talaj talál halántékon.

Van valaki odakint?

Ezüst árnyék szárnya int.

Sárga szemek dühe komoly.

Hajnalba vágó segélysikoly.

Gubancos korlát létrafokán

Nyugalmat nyer a Magány.

A Margit híd ékei

Figyelem, a következő bejegyzés a szokottnál 'némileg' bővebb kommentárt tartalmaz!

Üldözött

Csodálattal figyelem minden lépését a semminek,

Játszom a tűzzel, de nem értem minek,

Értéktelennek tűnik minden mi fénylik,

A fák fele felém hajlik.

Kérdéssel fordulok minden bűnhöz,

Hogy engem a szeretet miért üldöz,

Keservesen kívánja bennem,

Csak, hogy legyen ki megvessen.

Katedrális

Epica

Simone Johanna Maria Simons. 2009. 10. 25. Szene Wien.

Budapesti apróságok (Frissítve)

Kedves Közönség!

Végre volt egy kis időm rendbe rakosgatni néhány képet, úgyhogy ebben a posztban a pesti építészet újabb hangulataival lephetem meg a Nagyérdeműt. Imitt-amott újfent elragadott a kísérletező kedv, de remélem ez most sem fog rontani a művek élvezeti értékén.

Kellemes gyönyörködést!

 

'Bye Bye Beautiful'

Via San Paolo

The Beginning of the End

Szentlélek templom Pakson. A sötétség és a köd adva volt, csak némi narancssárgás árnyalattal egészítettem ki.

Jelen/létem

Új ködök határán lengedező szellő

Bőrömre ragadva megalvad, mert ő

húz tovább a fények mélyebb kútján

ha nincs több fátyol, miről tudnám,

leplez még titkot, rejtélyt, varázst,

Vagy a realitás mér lelkemre csapást.

Fekete ujjaim közül kihullt a kard,

mutatnék többet, de ezt te se akard!

Gonosz elmém rozsdásodó gépében

a jövő halálai zakatolnak egészen

túldübörögve a morál hárfahúrjait.

Úgy rémlik, voltam már ugyanitt.

Mennyeknek holdjai és pokoli napok

keringőznek köröskörül, amíg kapok

pár jelzést, miket e kátránykönnyek

mögül érez a szív, csak özönlenek

tovább támadó jellegű alakzatok!

Ha marad erőm, ugye még maradhatok?

Ügyrendi közlemény

Mélyen tisztelt Publikum!

A közelmúltban ismét gazdagabbak lettünk néhány szerzővel, és még várunk pár alkotó döntésére, hogy kíván-e csatlakozni közösségünkhöz. Reményeink szerint hamarosan az újoncok műveivel is találkozhat a Nagyérdemű, addig is kellemes böngészést kíván:

Vitéz nyavajatörősi Tűz Viktor

Vihar

Lelkemen sikoltó, tágas csönd terül el,
elektromos, feszült, vihar előtti csönd.
A lassan támadó szél már érzelmet emel,
s vajúdik az emlék égboltja fönt.

Hamarosan lesújt rám, terméketlen rögre,
rúgva, harapva, villámmal hörögve,
hogy jeges istenverésével áldjon,
hogy ne jöjjön többé szememre álom,
hogy gyötörje még e sebzett földet kissé,
hogy minden cseppje érjen penésszé,
hogy miután elmúlt haragja egészen,
még akkor, akkor is emésszen.

Egy kevéske Budapest

Tisztelt Publikum!

Ismét egy fotográfiaposzttal szeretnék kedveskedni ezen az unalmas vasárnap délutánon. Ahogy azt már mindenki megszokhatta, nem kell grandiózus dolgokra számítani, sőt, pont az ellenkezője jellemzi e bejegyzést is: a város apró szépségfoltjai, melyek mellett nap nap után úgy sétálunk el, hogy észre sem vesszük őket.

Kellemes gyönyörködést!

Benne hiszek

Fehér áhitatban voltam,

Csak térdeltem a porban.

A húsoltár még ott van.

Éles kép az agyamban.

Járkál még a teteme,

Vert seregek gyermeke.

El sem hiszi szép szeme:

Szíve mit is tett vele.

A kardhüvelyből elősikló

Hideg acél hangját vágyom.

E zord pengéről lehulló

Szél selymébe fúrom arcom.

Sárga lánggal tomboló hitemben

Hamuvá égettem a régi árnyat.

Kedves hamvait magammal viszem,

Füstje pedig csontjaimra száradt.

Bőr alatt szabadság

Becsukom szemem,
Hallom a falevelek hangját, ahogyan szállnak mellettem,
Ekkor rámtör az ősi érzés, mely megragad,
Már érzem, tudom: Ez a szabadság, dúdolja halkan.

Nagy levegőt veszek a friss életből,
Ahogyan a bor lett a szőlőből,
Áramlik az ereimben a szabad akarata,
Ő csak táplálni, nem az életem akarta.

Egy kis Ürgemező

Mélyen tisztelt Publikum!

Nagyjából április vége óta csiszolgatok már egy kisebb összeállítást szűkebb pátriám számomra egyik legkedvesebb vidékéről, az Ürgemezőről. Ebben a képposztban tehát a paksi határ néhány jellemző apróságát mutatom be, s egy kép erejéig még Ellach kolléga is vendégszerepel.

Nem tudom ugyan, hogy az erőteljes fotóboltos utómunka mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeimet, de bízom benne, hogy elnyeri a többség tetszését.

Kellemes gyönyörködést!

Újfent a Kerepesi temető

Mélyen tisztelt Publikum!

Mindenek előtt engedtessék meg nekem egy bocsánatkérés a hosszúra nyúlt szünetért, de a munka/tanulás mellett nem nagyon volt időm a művészetekre... Viszont nem írnám most e sorokat, ha ne akadt volna mégis egy kevéske szabadidőm, és ne tudtam volna végre ráncba szedni a legutolsó temetői sétám anyagát. Következzék tehát egy közel sem hibátlan, ám annál nagyobb lelkesedéssel készült, imitt-amott kísérletező jellegű összeállítás kedvenc temetőm remekbe szabott síremlékeiből.

Kellemes gyönyörködést!

Hazafi Testvéreknek

Magyar testvéreim, mi egyért harcolunk,
Ha külföldről van szó, az nem a mi bajunk,
Van baj itt elég, először itt kell rendet rakni,
Magyar Hazafiak... nekünk kell cselekedni!
Ide nem elég a szó, mert már elvették erejét,
Becsüld meg magyar, minden magyar életét,
Szükség van már mindenkire, nem csak a hazafi lélekre,
Tönkretesznek minket ha nem cselekszünk végre.

Gondolkozz magyar, miért ide születtél?
Istenünk azt akarta te is velünk legyél,
Kezében van az életed és hidd el ez a te végzeted!
Magyar embereké a Magyar föld, ez nem változik,
Sok gonosz ember pedig a mi gyönyörű hazánkról álmodik,
Nem szabad ezt hagyni testvér, vagy neked a hazád semmit nem ér?
Fogom kezed mert tudom, hogy félsz...
Tarts velem testvér és megbékélsz!

A költészet napjára

Némelyek számára ismerős lehet a következő, még zsenge gimnazista éveimből származó költemény, mely nem meglepő módon egy hommage-vers József Attilához.
Ezzel a bejegyzéssel kívánok mindenkinek szép költészet napját.

Ami épp belefér egy gyors sétába

Mélyen tisztelt Közönség!

Többen kérdezték, mikor lesznek már újabb képek, s mikor látogatok el újra a Kerepesi temetőbe, megörökíteni az ottani fájdalmasan gyönyörű csodákat. Sajnálattal kell tudatnom, hogy egy szerencsétlen betegség következtében a most szombatra tervezett fotografálás elmaradt, de azért nem akarom, hogy érdemi publikáció nélkül múljon el a mai nap.

Ebben a bejegyzésben régebbi képeimből válogatok, s igyekszem a rendelkezésemre álló anyag legjobb darabjaival megörvendeztetni a nagyérdeműt. Nem is szaporítom tovább a szót, következzék kétlaki életem színhelyeiről egy-egy rövidke összeállítás.

Carpe Diem

Verset írok és te döntöd el milyen,
Carpe Diem,
Szörnyedve nézem a földem,
Carpe Diem,
Holnap már nem ér semmit a kincsem,
Carpe Diem.

Nem érdekel mit izgat a véleményem,
Carpe Diem,
Engem nem érdekel a végzetem,
Carpe Diem,
Kapitányom, Ó kapitányom,
Üvöltöm : Carpe Diem.

Hamvadó cigarettavég

Számhoz emelem a végét,
Már érzem erős ízét,
Évszázadok füstjét pöfékelem,
Olyan mint a hódító nagy szerelem.

Mikor a hamu a földet súrolja,
Úgy tűnik el az ember rossz mivoltja,
Néha az élet olyan fekete és fehér,
Akár a hamu, mely most a végéhez ért.

Fantáziaébresztő

Csak elfogynak az emberek.

De Élőhalott seregek

Élén büszke eretnekek

Aranymázban menetelnek.

Vajon leállunk valaha a harccal?

Tán ha az éj csendjében szavunk elhal?

Mögöttem csak pár barát áll pajzzsal,

Még védem a hátukat sajátommal.

Csak egyszer állnék meg.

Csak egyszer halnék meg!

Szívem érzem, úgy bizsereg!

Gúzsbaköt a belső hideg.

Egyszer a mélyből felkiáltva:

Nem leszek már istenek bábja,

Sem a Sorsnak korcs kurvája

Morzsákért porig alázva!

Kérlek, arcod emeld fel hát!

Azt a vérkönnyektől barázdált

Gyönyörű maszkot, amit lát,

aki Rád néz, és látja a csodát!

Az ólálkodó szerelmeféleség megfenyegetése

Nap nap után környékez az ösztön,

de még gyáva, hogy mint akar, falhoz

lökjön, leteperjen, lehámozza rólam az inget,

körmeit belém vágja, s kikaparjon szívtájékon,

mint a gyümölcsöt, vagy gyümölcsből a

férget.

De nemsokára megteszi, biztos lehetek

benne. Majd véresre szívja nyakam,

ha kerül valahonnét újabb rongy

cemende, s mezítláb visz táncba megint,

csak előbb a parkettra parazsat hint,

hogy égjek.

Hát gyere, cserkéssz be, rút, aljas érzelem,

fájjak úgy neked, ahogy te fájsz énnekem,

ereszd belém méregfogad, nesze, itt tartom

torkomat. De ha nem jössz, ne félj, majd

megkereslek én, s ha úgy akarom, járomba

hajtalak.

A paksi izraelita temető

Öt régebbi kép a Fehérvári úti zsidó temetőről.

A Hold

A farkasok sírnak a Hold szerelméért,
Én kábán ülök a fa tövében és nyúlok a papírért,
Leírom bánatom és megosztom a csillagokkal,
Felnézek 's látom, a hold táncol az angyalokkal.

Mennyei mozdulatokat lejtettek,
Mellyel elvonták a tekinteteket,
Miközben ezt néztem, azon gondolkodtam,
Miért nem táncolok én is valakivel álmomban.

Szösszenet, csak és kizárólag azért, hogy végre írjak is ide valamit már végre már...

Ismeretlen lánggal égetnek a mindennapok,
egy perc néma csöndben vigyázzállás vagyok.
S mikor felkapcsolja a külvilágot egy kéz,
arcom az ablak üvegéből a semmibe néz.

Hát akkor ezzel a költeménnyel el is kezdeném a posztolást!

Hódító mámor

Vár már rám valami új érzelem,
Kíváncsi mégis furcsa értelem,
Nem értem tisztán szavait,
Lángolva írta a dalait.

Később már látom a foszlányokat,
Édesen keringetem a lányokat,
Szerelemmel kísértem gondolataikat,
Kiláncolva testemmel a gondjaikat.

Nem hinnétek, de mégis igaz,
Engem szeretnek a lányok ez nem nagy vigasz,
Csak egy este érzik a lényeget,
De később már csak a fényeket.

Üdvözlet!

Köszönöm szépen a meghívást a Ponyvahuszárra, mindent elkövetek annak érdekében, hogy minél többen látogassák a blogot.
Mostantól az én bejegyzéseimet is olvashatjátok remélem tetszeni fog! :)

Látatlanba

Akarva, akaratlanul futom a köröket.

Mérgező folyamat, nem érzek örömet.

Úgy látok mindent, ahogy nem kellene:

Világom vész bele a vad förgetegbe.

Becsapódó csillagok utolsó fényében

Állok, hallom a kiáltást egészen

tisztán, mint mikor megreped a jég...

Ez nem, kérlek, ne ez legyen a vég!

Hamvadó kezek után esetlen kapkodva

Kinyilatkoztatom így bőszen ordítva,

Hogy nem, nem, NEM kell ez már!

Legyen itt a tejfehér határ!

Imbolyogva, leskelődve szemezek hát

A hívogató léttel, ki csalárd barát.

Undorodva ölelem át.

Ad valamit: kis selyem arát.

Hallgatom, látom, érintem, ízlelem,

Nem értem, nem érzem, szépséges őselem.

Elveszett, eltitkolt kéj, kényelem?

Tudni fogom, ha majd meglelem.

Csak add nekem!

Ismét a Kerepesi temető

Újfent egy temetős poszt.

 

Újabb temetői képek

Ismét a Kerepesi temető síremlékei.

Évadnyitó

Kedves olvasóink!

Örömmel jelentem, hogy miután letudtuk a vizsgaidőszak nehézségeit, újra aktivizáljuk magunkat, s tovább bolyongunk a művészetek eldugott ösvényein és széles sugárútjain.
Reméljük továbbra is velünk tartotok, s bízunk benne, hogy nemsokára a szerzőgárda tervezett bővítését is tető alá tudjuk hozni.
A további fejleményekig pedig álljon itt a második képposzt, a Kerepesi temető gyönyörű síremlékeinek egy csekély hányadából.

Kellemes gyönyörködést!