Nap nap után környékez az ösztön,
de még gyáva, hogy mint akar, falhoz
lökjön, leteperjen, lehámozza rólam az inget,
körmeit belém vágja, s kikaparjon szívtájékon,
mint a gyümölcsöt, vagy gyümölcsből a
férget.
De nemsokára megteszi, biztos lehetek
benne. Majd véresre szívja nyakam,
ha kerül valahonnét újabb rongy
cemende, s mezítláb visz táncba megint,
csak előbb a parkettra parazsat hint,
hogy égjek.
Hát gyere, cserkéssz be, rút, aljas érzelem,
fájjak úgy neked, ahogy te fájsz énnekem,
ereszd belém méregfogad, nesze, itt tartom
torkomat. De ha nem jössz, ne félj, majd
megkereslek én, s ha úgy akarom, járomba
hajtalak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése