Keresés ebben a blogban

2011. október 8., szombat

Egy budapesti hétvége első fele

Mélyen tisztelt Közönség!

Eme bejegyzésben az előző posztban már említett hétvége szombatját teregetem ki, kissé foghíjasan ugyan, mivel a gyenge fényviszonyok és bénaságom miatt elég sok kép használhatatlanra sikerült, de annál nagyobb lelkesedéssel.
A munkafolyamat kapcsán mindenek előtt köszönet illeti az egyetlen és utánozhatatlan Szidnit, aki volt olyan kedves és elkísért erre a rövid budai kirándulásra (ami számomra a váci vasútállomáson kezdődött, a Nyugatinál folytatódott, és csak ezek után ért át a Duna túlpartjára), és még ahhoz is hozzájárult, hogy feltűnjék az egyik képen :)
Egyébként érdekes volt egy másik emberrel szinkronban együtt fényképezni. Mivel erre eddig még nem volt lehetőségem, kifejezetten üdítő volt megfigyelni, miként képes hatni a másik stílusa és technikája az én képeimre, hogy befolyásolja a saját megoldásaimat. Ennek legérzékletesebb nyomai az utolsó négy képen érhetők tetten igazán, már csak abban is, hogy eddig nem voltak rám jellemzők a "puszta" épületképek.
Hasonló öröm, hogy bár egy hetembe telt, de sikerült kissé bűvészkednem a matériával (ezt itt-ott a már említett minőségdeficit is indokolta), úgyhogy ismét agyoneffektezett, össze-vissza farigcsált alkotásokban lehet gyönyörködni.

Kellemes időtöltést hozzá!




























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése