Keresés ebben a blogban

2011. december 5., hétfő

Fényes

Tisztelt Közönség!

Ezúttal egy olyan rendhagyó képösszeállítással jelentkezem, mely kicsit ugyan idegen az én stílusomtól és művészeti felfogásomtól, de az "egyszer mindent ki kell próbálni" elvét követve ennek is el kellett, hogy jöjjön az ideje.
Mostanra a többségnek már remélhetőleg nyilvánvalóvá vált, hogy nem vagyok az öncélú művészkedés, vagy az onanizáló alternatívkodás elkötelezett híve, sőt. Szeretem, ha a képeimnek esztétikai értékükön túl is vannak különböző aspektusai, legyenek azok ismeretterjesztő, dokumentációs, vagy helytörténeti vonatkozásúak.
Nos a következő fotográfiák kapcsán ilyesmit fölösleges keresni, ezek ugyanis egy roppant unalmas éjszakai buszút és egy kósza ötlet szerencsés találkozásának köszönhetik létüket, mindenféle előzetes eltervezés, valamint hátsó szándék nélkül. Mert időnként ilyet is kell.

Kellemes gyönyörködést!








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése