Az írásról

Isten, a sors, az élet – nevezzük bárminek – mindig borzasztó felelősséget ró az író emberekre. De meglepő módon nem azért, mert nem mindegy, hogy mit, hogyan, kinek és mikor mondanak el a betűk napszámosai.
A maga idejében Kafka jól látta, hogy a fehér lapot, a tollat/billentyűzetet, és az emberi szívet/elmét összekötő megbonthatatlan kapocs lényege a kényszer. A szó legszorosabb értelmében vett írás, mint tevékenység, az elbeszélés hogyanja, mikéntje, mint megoldandó feladat, és a felettük atyai gondoskodással, de szigorú következetességgel őrködő szükség. Ez a három alaptényező, mely minden író ember alapélményét meghatározza.

Kavicsfestés: Az elsők

Valahol el kell kezdeni...

Paksi dolgok tavalyról

Kedves Közönség!

Újabb képek, ezúttal Paksról. Kicsit magával ragadott az Instagram-majmolás, tulajdonképpen ezen a szérián próbálgattam ki a legtöbb vintage effektet. Ahogy a cím is mutatja, annyira azért nem régiek, bizony mégis szorult egyik-másikba némi történelmi jelleg, tekintettel arra, hogy tárgyuk azóta megszűnt létezni (ilyenek a két padot és a betonasztalt, az utat eltorlaszoló fenyőfákat, ill. az egykori "kőkör" alkotóelemeit ábrázoló darabok). S bár ez a lakótelep már több mint időszerű felújításának köszönhető, attól még kicsit szomorú látni, hogy eltünedeznek azok a dolgok, melyek közt felnőttem.

Íme:

Erzsébetváros és egy darabka nyócker

Mélyen tisztelt Publikum!

Sajnos az élet továbbra sem kegyes a mi kis művészeti közösségünkhöz, s nem ád túl sok időt az oldal ápolására, de szokás szerint azért időről időre megpróbáljuk közelebb csalogatni drága múzsákat, s megosztani veletek kincseiket.
A jelen képposzt, ahogy címe is jelzi, a főváros VII. és VIII. kerületének díszeiből ad egy csokorra valót.
Érdekes volt megfigyelni, hogy bizony az Andrássy út palotái mögött is találunk legalább olyan gyönyörű, ha nem szebb, a szocreál pusztításnak kevésbé kitett épületeket (s itt most inkább a jellegre, mintsem az állagra kell gondolni, mert sajnos itt is minden düledezik és foghíjas...).
A túra legérdekesebb tanulsága mégis a Hernád utca és környéke volt, több szempontból is. Elsősorban azért, mert az ember nem gondolná, hogy a Csikágóban (Keleti pályaudvar és környéke) is lelni még olyan gazdag építészeti kincsesbányát, amilyen az ottani bérházak és intézményi épületek sora. Másodrészt itt esett meg velem először, hogy valaki habzó szájjal, magából kikelve trágárkodott velem, miszerint itt tilos fényképezni és húzzak el, mielőtt rendőrt hív (mondjuk azt megnéztem volna, hogy a rend éber őrei mihez is kezdenek velem, amiért fotózni merészeltem). Így marad le a nagyközönség a Baross Gábor Általános Iskola bejáratának gyönyörűséges homlokzatáról. Kár érte.
A Rákóczi út és szűk vonzáskörzete már rég szerepelt a fotóznivalók listáján, most egy icuri-picuri szeletét sikerült végre lencsevégre kapnom, de a jövőben mindenképp tervezek további "mintavételt".

De szavakból ennyi elég is lesz, íme a képanyag:

Magyar tükör

I. Honnan, hová

Magyar vagyok, vérbeli, ősi hitből, legendákból jövő.
Harcos lelkem tűz égeti, erős kezem kardra tévedő.
Futott tőlem ezer évig, kinek lába nőtt, hogy fusson,
de a nagy-nagy loholásban nem elhagytam jussom!?

Helyem is csak annyi maradt, mire éppen térdelek,
hol van már a birodalom, síkok, völgyek, fák, hegyek…?
Elfeledtem egészen, mintha nem lett volna sose részem,
mit ősök nyertek nekem vámon, én mind buktam a réven.

Szemem az ellenzőt, széles hátam a nyerget nyögi,
harcos lelkem a kardot most már önmagára feni.
Legenda nincs. Erős kezem tarkón. S hová lett a hit?
Koldusként lakja már csak az ősök lábnyomait.

II. Intelem a mindenkori győzőnek

De vigyázz bitang, rúg még a szolgának is szilaj paripa!
Ha nem kap elég verést, ennél is több sebet, akkor biza
porba vág, s keres helyedre új, rútabb lókötőt,
s ha az mostohább, mint te voltál, majd bálványozza őt.

Vigyázz! Omlásveszély!

Kedves Publikum!

Ismét budapesti építészeti remekek képeivel jelentkezem, ráadásul nem is akármilyenekkel.

Legutóbbi bóklászásom a Várkert Bazártól egészen a volt királyi székhelyig vezetett, és bár egyik szemem nagyon is nevet, hogy végre ilyen ikonikus helyszínekre is sikerült kamerával felfegyverkezve eljutnom, a másik keservesen sír. Vagy még inkább, izzik a dühtől.
Nehéz szavakba önteni a csalódottságot és a felháborodást, amit a két világörökségi (!) komplexum, vagy úgy egyáltalán az I. kerület állapota kavart föl bennem. Szerencsétlen Ybl Miklós, akinek a szobra élete egyik főművével, a Bazárral szemközt áll, motollaként forog a sírjában, bronz másának pedig biztos kedve lenne inkább tenyerébe temetni az arcát, minthogy naponta szembesüljön azzal az épphogy álló romhalmazzal, amivé az egykor csodás épületegyüttes lett.

Akasztás

Felakasztottak

Lógok a kötélen,

Lábammal a földet

El nem érem.

Meg akarok szabadulni

De hiába akarom,

Nem érem el a kötelet

Mert csak lóg a karom.

2000.03.30

Nem tudom még…

Nem tudom még,
Hol lesz a sírom,
Sűrű erdőben vagy hegytetőn,
Rohanó folyó mélyén,
Vagy csak egy mezőn.

Talán tűz emészt majd,
S hamvaim
A szél viszi szerteszét,
Vagy elbukva a csatában,
Vérbe fagyva a harcmezőn,
Testem egy vadállat tépi szét.

Nem tudom még,
Hol lesz a sírom,
Egyszer majd hív az égi lét,
Holdfényszárnyon
Csillagporként
Szóródom az űrbe szét.

2011.02.09

Egyszer megkérdeztek

Hogy miért ír a költő?

Azt nem tudni pontosan,

Egyszer lassú a pennája,

Máskor pedig rohan.

Tán papírra fektetve

Szebbek a szavak?

Vagy fél, hogy kimondva

Hamar szertefoszlanak?

S honnan a gondolat

Mi elméjében lapul?!

Lapult és kiáramlik vadul

A karja végén

Ott! Alul,

Mozgat egy eszközt,

A toll, a papír,

Na meg Ő, hatszemközt.

Érzéseket, gondolatokat megalkotó.

Alkot? Ó!

Zavarni nem szabad!

Hisz most teremt,

Betűkből aktokat!

Formál arcokat,

Épít testeket,

Újraél kalandokat,

Semmit sem rejteget.

Nyíltságával ölel,

Megmutatja mi volt, mi van,

Mi jön el.

Néha kipattan, a szikra,

Ez már csak ilyen.

Bódultan tekint, soraikra,

A szavaknak, hát ez ilyen?

Holnap is visszatér,

Hisz tetszik neki, ez,

Nem akarja abbahagyni,

Lesz, ami lesz!

---

A költő tudományát

Tanulni nem lehet.

Érezd! S leszel,

Emberek közt ember.

2011.02.11

Réges-régi paksi képek

Kedves Közönség!

Íme, néhány özönvíz előtti kép még 2009-ből, egy szomorkás kora őszi napról.

Kellemes gyönyörködést!

Csodaszarvas-űzés

Csillagforgató hajnalon felüvölt a kürt,

mi elől préda még sohasem menekült.

Felcsaholnak a brutális ebek mind,

és hörögnek, míg a hajtó „Hajrá!”-t nem int.

Izzó nyomodban járni rettenet nehéz,

de húz a vágy az ösztön, az akarás egész

ménesnyi lova, a leküzdhetetlen szomj,

s ha akarod, ha nem, én ma véredből iszom.

Rezdülsz, iramodsz, hamis útra vezetsz,

de lándzsám, íjam számára ott a célkereszt

ívbe feszülő tested minden milliméterén,

nem nyugszom, nem fáradok, míg nem leszel enyém!

Vörösmalom 2012. 08. 15.

Júdás

Még mindig szeretlek, Júdás,
miként kalapács a szöget,
mint felhasadt bőrt a korbács,
ahogy te harminc ezüstödet.

De jaj, én csöpp Krisztus vagyok csak,
elveszek ezen a roppant kereszten...
Szeretlek, de nincs bocsánat
e lándzsa járta testben.

Kodály körönd és egyebek

Kedves Olvasók!

Újabb rövidke képposzt következik Budapest számomra kedves szépségeiről. Két hónapja is megvan, hogy ezek a képek elkészültek, és már egy ideje üzemkész állapotban várták a publikálást, de sajnos kicsit elsikkadtak az utóbbi idők forgatagában.
Eddig.

Kellemes gyönyörködést!

Visszatérés a Kerepesibe

Kedves Látogatók!

Hosszú idő után ismét az ország legcsodálatosabb sírkertjét megörökítő poszttal jelentkezem.

Nemrég lezajlott műtétem után ez volt az első komolyabb művészeti vállalkozásom, és bizony fizikailag eléggé meg is szenvedtem vele (teljes fizikai gyengeségben órákig bolyongani a tűző napon nem túl egészséges, de minden perc megérte).

A képek nagyjából időrendi sorrendben kerülnek bemutatásra, kivéve a kiragadott nyitódarabot, melyre különösen büszke vagyok, és jelenleg az egyik kedvenc saját alkotásomnak számít.

Remélem mindenki talál magának kedvére való képeket, kellemes gyönyörködést!

Állatos

Tisztelt Publikum!

Nem is tudom, hogy bocsánatot kérjek-e - immár sokadjára - hogy már megint nem hozzuk az elvárható tempót, már ami a bejegyzésszámot illeti, de bizony a kuka meleg a blognak is megártott kicsit. Nem is beszélve a vizsgaidőszakokról, magán- és egyébéleti dolgokról, nomeg a munkáról, mint hátráltató tényezőkről...
No, de megtörve a jeget álljon itt egy miniatűr poszt egy-két állatos képpel. Van itt minden, a mezei tyúktól nagymamám (mint kiderült kamerafóbiás) kutyájáig. Azt mindenki írja a heveny hőguta számlájára, hogy az eben kívül a többi élőlény is kapott nevet, melyeket a képcímekből lehet megtudni...

Tessék nézelődni!

CartoonFanArt

Bloo

A Zord Kaszás

Tom

Bátor

Tavasz 2012 IV.

Virágokból sosem elég.

Telefonnal készültek.

Annyira kék! *.*

Tavasz 2012 III.

Telefonnal:

Csillag

Bús és néma volt a kék köd köröttem,
A magány kabátját magamra öltöttem.
Puszta ez, csak kősivatag, emlékekkel tele.
Nyomaimat elfedte a feledés vad szele.

Odafent a fény a semmiből tűnt elő.
Ölelve, suttogva ragyog rám most ő!
Mennyei tündöklés, szent égi vándor,
Lehulltál hozzám: a szívemben mámor...

Szavaid szép selyme lágyan fedi szemem,
Minden életben, mit együtt élsz le velem.
Itt, a homályban téged kell csak hinnem,
Vezess csak, Kedvesem, oh vezess ki innen!

Egy dühvers

Rég írtam már verset, meg is látszik, de mivel az élettel is rég voltam már ennyire tele, ezért muszáj volt.

Szóval itt van egy haragvósos poéma, ahogy most alakul a sorsom, valószínűleg hamarosan jön még több is.

Az indulat éve

Nehéz volt, hosszú, semmilyen,
arcodra olvadt a nap,
üres szólam a szív, az értelem,
a nyugalom fojtogat.

Nincs energia és nincs erő,
hogy átüssem a falat,
nincs bennem a teremtő,
a gyűlöletüzemanyag.

Pedig dühöngeni kéne nagyon,
robbanni, rúgkapálni,
most, mikor végre úgy akarom,
a harag jegyében járni.

Mert ez az év az indulat éve lesz,
ne értsen félre senki,
aki még egyszer keresztbe tesz,
azt én fogom eltemetni!

Tavasz 2012 II.

Tavasz 2012 I.