Érzed az ösztön hétfejű sárkányát?
Látod börtönét, önmagad határát?
Felébredt újra, és falaidnak feszül.
Rabságának végre a végére készül.
Ha magadba nézel, látod a szörnyet?
Mert Az belőled végig figyelte őket,
Kiknek mosolyától szíved még ver.
Őrajta újabb seb, mint nem tűrhet el!
Ha láncát letépve lelkedből előtör,
Dühében vajon téged tör meg először?
Eléget mindent, mi belőled marad?
De vágytál már erre, ne is tagadd!
Uralkodni akartál milliárd úr között.
Övé az erő, mit elméd nélkülözött.
Minden mit kívánsz, előtted heverhet!
Csekély ár ezért torz emberséged.
A pusztítás végén, ha hamvakban állsz,
Nem lesz majd senki, kitől meghátrálsz!
Nem adsz majd kegyelmet, bárki is kért!
Vagy csendben fohászkodsz egy újabb békés napért?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése