Kedves Publikum!
Ismét budapesti építészeti remekek képeivel jelentkezem,
ráadásul nem is akármilyenekkel.
Legutóbbi bóklászásom a Várkert Bazártól egészen a volt
királyi székhelyig vezetett, és bár egyik szemem nagyon is nevet, hogy végre
ilyen ikonikus helyszínekre is sikerült kamerával felfegyverkezve eljutnom, a
másik keservesen sír. Vagy még inkább, izzik a dühtől.
Nehéz szavakba önteni a csalódottságot és a felháborodást, amit a két világörökségi (!) komplexum, vagy úgy egyáltalán az I. kerület állapota kavart föl bennem. Szerencsétlen Ybl Miklós, akinek a szobra élete egyik főművével, a Bazárral szemközt áll, motollaként forog a sírjában, bronz másának pedig biztos kedve lenne inkább tenyerébe temetni az arcát, minthogy naponta szembesüljön azzal az épphogy álló romhalmazzal, amivé az egykor csodás épületegyüttes lett.
Nehéz szavakba önteni a csalódottságot és a felháborodást, amit a két világörökségi (!) komplexum, vagy úgy egyáltalán az I. kerület állapota kavart föl bennem. Szerencsétlen Ybl Miklós, akinek a szobra élete egyik főművével, a Bazárral szemközt áll, motollaként forog a sírjában, bronz másának pedig biztos kedve lenne inkább tenyerébe temetni az arcát, minthogy naponta szembesüljön azzal az épphogy álló romhalmazzal, amivé az egykor csodás épületegyüttes lett.
