Keresés ebben a blogban

2013. december 27., péntek

Semmi gáz

Tisztelt Publikum!


Ezúttal egy tavaszi kirándulás vizuális emlékeit bocsájtom közszemlére, remélem így az év végi hűsbe csempészhetek ezzel némi nosztalgikus, lelki jó időt.
A felvételek többsége az Óbudai Gázgyár telephelyén és környékén (vagy útban odafelé) készült.

2013. november 13., szerda

Variációk éjszakai képekre

Tisztelt Publikum!

Az alábbi, némileg rendhagyó képek hosszú idő után az első próbálkozásaim éjjeli felvételekre, amiket ezúttal is társas fotografálás keretében sikerült elkövetnem.
A módszertani nehézségekre, hála égnek, bűbájos segítőtársnőmtől kaptam tanácsokat, bár tény ami tény, még bőven van mit csiszolni a szisztémán. Valamint – immár sokadjára – rá kellett jönnöm, hogy az én remegő kezeim elengedhetetlenné teszik egy állvány mihamarabbi beszerzését, legalábbis amennyiben szeretnék több esti képet is gyártani (szeretnék)...
A téma amúgy részben a szokványosnak mondható éjszakai Budapest kép, a Szabadság/Ferenc József híd, Erzsébet híd részleteivel, majd Óbuda kisebb-nagyobb világító mozzanataival. Mivel a kirándulás inkább művészeti ujjgyakorlatnak tekinthető, a látványosságok részletezésétől ezúttal eltekintenék, és inkább a hangulatnak adnám át a főszerepet.

Kellemes nézelődést!


2013. október 28., hétfő

A lyukas garasok napja


Ma nem akarom tudni, mi vagyok:
szereplő, díszlet, kellék?
Hogy a lepke álmodja-e Lao-cét,
vagy Lao-ce álmodja a lepkét…?


2013. október 24., csütörtök

Sírkerti séta

Kedves Közönség!

Mindenekelőtt, bízom benne, hogy Patri posztja után senki nem unt rá a témára, és azért még tud meglepetésekkel és kellően izgalmas látnivalókkal szolgálni ez az összeállítás is.

Több mint egy teljes év után ismét sikerült eljutnom budapesti barangolásaim kedvelt színhelyére, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertbe. Európa legnagyobb szabadtéri szoborparkjában még mindig számos látnivaló akad, melyeket a magamfajta hobbi helytörténész, és hobbifotós örömmel fedezhet fel, legyen szó a már a temetőgondnokság által is elfelejtett parcellákról, vagy az állam, illetve a még élő rokonság részéről karbantartott emlékhelyekről.

A sírok közül egy-kettő már ismerős lehet, nem szeretem ismételni magam, de egyszerűen nem tudtam megállni, hogy a már bemutatott, ámde szívemnek kedves mementókról ne készítsek újabb felvételeket.
Érdemes megemlíteni még, hogy néhány szoborról és alkotójukról semmiféle információ sem lelhető föl a digitális térben, így esetükben nemigen tudok konkrét adatokkal szolgálni (megjegyzem, kifejezetten üdvös volna, ha a temető vezetése végre online katasztert készítene a területen található, fennmaradt sírokról, alkotóikról, és hogy pontosan kinek is állítanak emléket; persze ehhez hiányzik az a négy dolog, ami itthon általában minden téren hiányzik: pénz, paripa, fegyver, és az oly szent akarat...).

Lássuk hát az egy hónappal ezelőtt készült fotókat!

1. Dr. Szutrély Arisztid síremléke - Budapest VIII. kerület, Fiumei út 16.

A Budapesti Ügyvédi Kamara alapító tagjának sírja kiemelt helyen, a temető egyik főutcáján található. Ismeretlen alkotója kiváló érzékkel formázta meg a történelmi viharokat szerencsésen átvészelő, élethű angyalfigurát.



Vörösmalom (okt.23.)



2013. október 20., vasárnap

Látomás

Lassan-lassan őszbe lődörög a szertelen nyár,
búzatáblát ölelget a hétmérföld ökörnyál.
Vadmacska kölyök nyüszít az út mellett valahol,
felvert porral táncol a szömörcebokor.

Mosolyod kézen fog, és vágyálomba vezet,
döbbent arcomat visszatükrözi napszemüveged.
Szavad játékból nyakamra csókol, és szemed
tüzes kékségével az alkonyszín fák mögül integet.

Hajadból előbújik a hold, illatod csillagokká dermed,
szíved éjfélt lüktet, s hűs szellőkön tovalibben lelked.
Majd gördül az idő, lánctalpán egy vérfolt az emlék,
tekintete megálljt int, ha netán nyomodba erednék.


2013. október 19., szombat

BurtonHunters


Link

Vektorgrafika #1

A konnektoron túl c. könyv hátlapja ez, melyet a KKK, avagy a Komment-Könyv-Kommandó lányai (névszerint Káli Annamária, Rimár Mónika és Bencze Patrícia - vagyis jómagam) készítettek a Hollywood Hírügynökség Szerkesztőségi facebook csoportjából összekommandózott beszélgetésekből, egyfajta köszönetnyílvánításként Gergely mesterünknek.


A könyvben található leírás:

"Van igazság ezen a planétán…
A könyv hátlapja nagy körültekintéssel készült. A kép egyszerűnek tűnik, mégis, itt mindennek jelentése van. Természetesen középen Gergő mesterünk gördeszkázik, végigszáguld a Hollywood Hírügynökséget jelképező úton. A csillagok, amik körülveszik, a Szerkesztőséget szimbolizálják. Az illusztráció készítője így tudott a legegyszerűbben ábrázolni Minket, hiszen sokan vagyunk, energikusak, erősek, aktívak. Segítjük Gergőt az előrejutásban, és Ő is segít minket. De jelképezheti akár a hollywoodi sztárokat is. Másik nézet szerint, Gergő szívét-lelkét beleadja ebbe a műsorba, mondhatni a csillagokat is lehozza nekünk az égről. Lendületes, élettel teli, pozitív, reményteljes! Persze nem hiányozhat a képről egy kis turbékolás sem. Mint ahogy láthatjuk, a képen a narancs és a babacake színek dominálnak, hiszen HOLLYWOOD NEWSAGENCY WILL NEVER EVER MOTHERFUCKING DIE!"


Hollywood Hírügynökség csatornája

2013. október 18., péntek

Mementó

Kedves Közönség!

Mai bejegyzésem egy szokatlanul rövid képposzt, mely csupán egyetlen felvételből áll. Csorba Géza domborművének részlete szomorú túlélője egy teljes albumnyi elveszett képnek, melyeket sikerült véletlenül törölnöm a gépemről, az enyészetnek dobva így fél napi kemény munkámat... Remélhetőleg hamarosan sikerül pótolnom a megsemmisült anyagot, addig is engedtessék meg, hogy egy perces néma csöndként álljon itt e felvétel az íjazó turáni harcosról:

 Íjazó turáni harcos (Csorba Géza, 1942.) - Budapest, II. kerület, Frankel Leó utca 96-98.


Sirályok




Sötétvölgyben barangoltunk



Temetőjárás



2013. október 7., hétfő

Hétköznapi álom

Egy hajó kapitányaként nem könnyű az élet, főleg, ha a kabinom falán van egy szürrealista festmény halakról és gyíkokról, amibe egy jellegtelen arcú, ámde igen közeli ismerős, aki minden jel szerint nyelvészprofesszori képzettséggel bír, belelát mindenféle idegen írásjeleket, amelyekről aztán rettentő fontosnak érzi, hogy előadást tartson a Vulkáni Tudományos Bizottságnak. Sajnos kedves barátom nem volt elég meggyőző, így egy középiskola tornacsarnokában felkötötték, és szomorúan konstatáltam, hogy így minden cuccát és még a holttestét is nekem kell elcipelnem... nos, valahová. A cuccai nehéz fekete válltáskákban kaptak helyet, úgy 4-5 darabról van szó, és az egyikben találtam egy tompa alsó tagozatos technikaollót, amivel aztán percekig tartó erőfeszítések árán végül sikerült levágnom a pórul járt nyelvészt, miközben végig azon zsörtölődtem, hogy mi a francért kellett neki erőltetnie ezt az előadást, pedig ide még vissza akartunk jönni. Mikor végül lehullt a hulla, egy másik kedves barátom megjegyezte, hogy ha hatályos időn belül végeztem azzal, amit éppen csinálok, ugorjak be hozzájuk filmet nézni. Beleegyeztem, de még hátra volt egy kemény túra egy magas lépcsőház legfelső emeletére a tetemmel és a válltáskákkal. Neki is indultam, kitartóan felmásztam az épület legfelső szintjéig, ahol is kis kollégiumi szobák sorakoztak, melyek közül az egyik nyitva volt, benne egy bekapcsolt televízió villódzott, és valami borzalmasan zavaró műsor ment benne, amit ott rögtön fontosnak tartottam kikapcsolni. Érdekes módon a TV képernyőjén kívül a szobában minden egyszínű szürke volt. Na ezt követően hátrahagyva a halott nyelvészt és a táskáit, elindultam, hogy eleget tegyek barátom meghívásának, és filmet nézzek velük. Mázli, hogy a szobájuk ezen az emeleten volt, és nem is messze, igaz, mikor közöttük közlekedtem, valamiért a folyosókon bóklászó középiskolások mindannyian úgy néztek rám, mintha megöltem volna valakit. Végül beléptem barátom szobájába, ahol több egykori kollégiumi szobatársam és sok ismeretlen tartózkodott. Örültek nekem, és hívtak, hogy nézzek velük valami ósdi monokróm horrort, ami egy apró képernyős tévékészüléken pergett a szoba egyik sarkában. Ebben a pillanatban kezdett el üvölteni maga Torrente nyomozó, pisztollyal a kezében, egy olyan ajtó félfája mögé húzódva, amit addig észre sem vettem, hogy mindenki azonnal vonuljon fedezékbe. Ekkor dördültek el az első lövések. Az ablakokon, falakon lyukak keletkeztek, többen vérző fejjel holtan estek össze. Na ez volt az a momentum, melynek kapcsán én úgy gondoltam, jobb is elindulni innen, és már léptem volna ki az ajtón, amikor ráeszméltem, hogy félig az ágyamban fekszem, és az egyik lábammal már le is léptem róla, és valószínűleg rém ostoba fejjel pislogok bele a szobám sötétjébe.
Meg kell mondjam, azért ez egy elég veszélyes álom volt.

2013. szeptember 22., vasárnap

Alkoholkuplé

Reggel, délben, este, lehet ez bármikor,
asztalcsatatéren morog egymásra
a sör, meg a bor.
Mögülük hőbörög nagy hangon a rövid,
hogy ő bezzeg mekkora legény,
bárkivel, tövig…
Vívnak mind a szűk keresztmetszeten,
hogy ki lesz a szerencsés vitéz,
melyiket elnyelem.
Fordul a kocka, vele a világ, az asztal.
Sör, bor, pálinka végül
együtt vigasztal.


2013. szeptember 14., szombat

Feketén-fehéren a belvárosból

Tisztelt Publikum!

Ezúttal Budapest belvárosának látnivalóiból gyűjtöttem össze egy rövid válogatást, ami még egy augusztusi fotografálás eredményét dícséri.
Őszintén meg kell valljam, gyűlölök ilyen tájban fényképezni, ugyanis a pollenallergiámnak hála közel sem olyan felemelő szabad levegőn tartózkodni, mint amúgy, ráadásul a dolog az érzékeimre is fölöttébb kellemetlen hatással van, így természetesen a látásomra is. Szóval, általában ilyenkor születnek a legéletlenebb képeim, és az idei koncentrációs csúcsok között sem volt ez másképp. Úgyhogy utólagos bocsánat mindenkitől, ha némelyik kép nem a legélesebb, de még így is ezek voltak a leghasználhatóbbak az aznapi termésből.

2013. augusztus 22., csütörtök

Paksi képek az árvíz idejéből

Tisztelt Publikum!

A mai poszt felvételei még júniusban készültek, pont az árhullám paksi tetőzésekor. Fontos azonban kiemelnem, hogy ezek a képek, bár az árvíz idején keletkeztek, nem az áradásról szólnak.
Sokkal inkább a téglagyár fölötti magaslatról nyíló kilátást akartam megörökíteni rajtuk, az hogy közben épp kiöntött a folyó, csak amolyan mellékes véletlen.
Lényegesebb ennél, hogy a fotókból remekül kitűnik, hogy a tájkép még mindig nem az én műfajom. Sajnos elég nehezen találok kapaszkodókat, vizuális vasmacskákat a széles határ megörökítésekor, ezért (számomra legalábbis) kissé talán üresnek tűnnek ezek a darabok, de remélem azért így is található köztük pár értékelhető példány.

Kellemes gyönyörködést hozzájuk!


2013. augusztus 21., szerda

Elveszettnek hitt morzsák a III. kerületből

Tisztelt Közönség!


Ismét egy képposzttal jelentkezem, ezúttal szűkebb budapesti környezetem darabkáival, melyeket még februárban sikerült megörökítenem. Ezek a képek azért csak most kerülnek közlésre itt, mert időközben elkeveredtek a számítógépem digitális őserdejében, viszont a minap, nagy örömömre megleltem őket.

2013. augusztus 20., kedd

Árvíz és egyéb látnivalók, avagy egy adósság részleges törlesztése

Tisztelt Közönség!

Mint azt az előző bejegyzésben már említettem, a CF kártyám gyengélkedése kissé visszavetette a fotós tevékenységemet. Sajnos ebbe nem csupán a konkrét képkészítés, de a meglévők feldolgozása/közlése is beletartozott.
Most viszont, részben az ünnepre való tekintettel, részben pedig a több-kevesebb szabadidőmnek köszönhetően sikerült végső stádiumba tornázni egy-két alkotást, így ha nem is az összes akkoriban készült fotót, de nagy részüket most megismerheti a Publikum.
Magyarázatként annyi dukál a képsorokhoz, hogy két külön nap készültek, és kvázi koncepciótlanságuk annak köszönhető, hogy teljesen véletlenszerű barangolások eredményei. Az első 15 fotó a III. (és részben a II.) kerület Tímár utcától délre eső szakaszán, a többi pedig a belvárosban, a Deák téren és környékén készült (kivétel a Nyugati pályaudvar egy tipikus jelenetét, valamint a Szent István körút-Váci út sarkán található magaslati szobrokról készült darabot).
Remélhetőleg a Pakson keletkezett árvízi felvételek, valamint az Óbudai Gázgyárat ábrázoló sorozat is hamarosan fogyasztható állapotba kerülnek, és akkor végre (közel) teljes lesz az idei nyári fotók publikációja.

Addig is kellemes gyönyörködést az alábbiakhoz!


2013. augusztus 17., szombat

Posztapokaliptikus urbanitásch Kőbányán

Avagy: már megint bizalomdermesztő helyekre mászkálok... :)


Mélyen tisztelt Publikum!

Hosszú kényszerpihenő után ismét egy képposztal jelentkezem. Miután a CF kártyám végre felépült az agyérgörcséből, idejét láttam újra fotózkodni, mielőtt végleg berozsdásodom, és arra se fogok emlékezni, melyik az elsütő billentyű.
Ebben nélkülözhetetlen segítségemre volt az utánozhatatlan Berki Zita kisasszony, aki remek helyszínválasztással, és kiváló társaságával járult hozzá az örömteli eseményhez (ráadásul hajlandó volt feltűnni egy-két képen, ami külön öröm, tekintve, hogy milyen kevés lehetőségem van embereket fényképezni). Együttes erővel ostrom alá vettünk egy elhagyatott kőbányai autómosó-szerviz telepet, ahol minden posztapokalipszis-fétisünket kiélhettük.

2013. június 4., kedd

Kövek alól

Június 4-ére

Nyirkos a reggel, de azért kel már a nap,
s ide hozzánk is jut egy aprócska pirkadat.
Pedig sokáig tartott, és fázós volt az éj,
de nógat már a remény, ébredünk, ne félj!

Milyen sokan lettünk, szinte föl se tűnt,
hogy durva kezektől, s lábaktól ennyi tűrt.
De van még többre, jobbra vágyó, szent akarat,
hiába volt hosszú az álom, itt a kövek alatt.

Szökjünk hát szárba, nőjünk börtönünk fölé,
a fancsali világ újra lássa, sose lesz övé
a sokak által, sokszor várt, véres diadal,
mert ezen a földön mindig lesz magyar!


2013. június 3., hétfő

Senkirályfi

Lovam nincs, és nem is volt soha,
koronát se láttam még életemben,
nem vagyok senki harmadik fia,
nem készülök sárkányok ellen.

Kastélyom még csak kísértett sincs,
a trónusokat csak hírből ismerem,
kincstáramban a semmi a kincs,
egy sírhantnyi föld, annyi sincs nekem.

Seholország senkiházi senkirályfija,
nincstelen, de mégis uralkodó,
kinek még a Sehol sem családi birtoka,
mégis, mégis víg földönfutó.


2013. április 11., csütörtök

Reménytelenül

A nyikorgó kerti szék alatt SZTK-csempe,
az asztalon hamutartó, vastag vizespohár,
bentről néz a pincér - tiszta Fejes Endre -
tündérregény ez a nyár.

A gond még nem szaladt el. Muszáj katona
hörpint konyakot két hellyel arrébb.
Már fogytán a fröccsbe a főúr jó bora...
Sebaj, savanyú van még.

Lemászik az égről a nap, csobog a szép Duna.
Mint vadszőlőből a szúnyog, bogár, s molyok,
mint pincéből az ivó kótyagos gazdura,
a jókedv belőlem is előtámolyog.

Hej, sose halunk meg! És most tovább, hajnalig!
Mit hajnalig! Csak még, gyerünk, egy órát!
Hisz holnap itt már vér folyik...!
Hisz holnap itt már véremet ontják...


2013. március 28., csütörtök

Vonaton

Kék derengésben nyugszik a nap,
s a vagon tükörképe szilárdra fagy
az ablak mocskos üvegén.
Egyszerűen megkapó tünemény.

Színekkel telik meg a fekete folt,
mi egy perce még ásító éjszaka volt.
Megjelenik benne merengő arcod,
amint fejed csüggedten egy könyv fölé hajtod.

Mélyrepülésben, nagy magányosan,
egy-egy utcalámpa tested felé suhan,
s mint forrasztópáka a vajon,
keresztülég barna szemen, mézszőke hajon.

Így telik lassan, csöndesen az út.
Zakatoló fények fonnak körénk koszorút.
Valahol egy váltó visít halkan,
s a vonat félig az álom sínjeire kattan.

Ködként lepi el a kocsit a bánat,
a múltból üzenve a keserű mának:
Ami egyszer volt, nem jön vissza többé,
s te ott búsulsz könyveden, örökkön-örökké.


2013. március 27., szerda

Kívülállók

Hét év csak úgy jött, és el is ment,
tavasz, nyár, ősz, tél, meg névtelen évszakok,
de az idő valamit nem ért el itt bent.
Én valahogy még mindig zavarban vagyok,
ha valaki megkérdi, milyen színű is szemem,
vagy egyből eltalálja bika voltomat,
ha minden egyes szavát elhiszem,
azt is, hogy nem voltam ennél boldogabb.
Hisz voltam! Amennyire már nem leszek soha.
Ismerős lesz minden szerelmes ágy, szoba,
az odáig vezető kéz, és a kedves lábnyoma,
anyja, nénje, nővére, kishúga…
Miattad, és magam miatt.
Béna
szobrászként
formáztuk
porból
Erószt,
és csodálkoztunk,
hogy a végén s z é t v i t t e a s z é l . . .
Ezek lettünk:
néma kívülállók, egymás tüzeinél.














(Magyarázat: Ez egy roppant régi, valamelyest kísérleti költemény, valamikor hat-hét évvel ezelőttről. Némileg kipofozott, de esszenciájában nem módosított állapotban kerül most közlésre; az, hogy ez így jó-e, vagy sem, azt a kedves Közönségre bízom.)

2013. március 22., péntek

Radír


Érj hozzám, töröld el kínjaimat,
szűnjön meg végre ez a gondolkodásfétis!
Ne aggódj, maradnak az üres körvonalak,
sőt, még némi radírreszelék is…


2013. február 24., vasárnap

Blaszfémia

Lépcsők. Templom. A Jóisten háza.
S te itt térdepelsz, te tabula rasa!?
Mégis, mit akarsz, te ostoba kölök?
Lám, kínomban már magamba kötök...


2013. február 15., péntek

Hét szilvafa

Sárgásan, betegen lengedez a por.
Az útnál csendélet: bokázik hét lator.
Úgy kellett! Azt mondták, övék mindenem,
s én hiába szóltam: a hét fa csak kötelet terem.


2013. február 4., hétfő

Feketén - Fehéren #1


A/4 ceruzarajz + photoshop
Tessék utánajárni a dolgoknak itt és tovább...

Ébresztő.


(Nos, ez az iromány mindenképp igényel részemről némi előzetes magyarázatot. A lényeg, hogy egy hirtelen gondolatkísérlettől vezérelve próbáltam írni egy szellemiségében futurista valamit. Ez a - számomra is kissé meglepő - stílusgyakorlat lett belőle.)

Összenéztek, kemény tekintetükben elszántság, ideges, mórikált mozdulataikban várakozás, az adrenalin fűszeres lazasága, és valahol a testnevelés órák focijának győztes góljai előtt érzett sorsszerű bizonyosság. Így vonultak végig a folyosón, mind a tizenketten.
Fehér ingben, fekete nyakkendőben, fekete nadrágban. Mindegyik abból a bizonyos érettségi ruhatárból, amellyel minden felsőoktatásbeli fiatal férfi rendelkezik. Teljesen szokványos látvány egy egyetemen.
Ami kevésbé szokványos az a tizenkét símaszk és a tizenkét gumibot. A nagyelőadó zárt ajtaja előtt megálltak.

2013. január 4., péntek

Újévi fogadalmak szellemében

Kábán nézed a hajnali eget,
ügető mezején futnak a csillagok.
Mit hoz az újesztendő neked?
Már láttad, hogy másnak mit hozott.

Táncot, és színültig szívet,
ropják majd, míg ki nem locsog.
De hol van, ki téged bálba vihet,
a szív, mibe szívedet zárhatod?

Vedd fel vaskoronádat újra,
csatolj kardot, és vívj csatát!
Túl rég várod, hogy ingyen adja
boldogságod a világ.