Keresés ebben a blogban

2013. március 28., csütörtök

Vonaton

Kék derengésben nyugszik a nap,
s a vagon tükörképe szilárdra fagy
az ablak mocskos üvegén.
Egyszerűen megkapó tünemény.

Színekkel telik meg a fekete folt,
mi egy perce még ásító éjszaka volt.
Megjelenik benne merengő arcod,
amint fejed csüggedten egy könyv fölé hajtod.

Mélyrepülésben, nagy magányosan,
egy-egy utcalámpa tested felé suhan,
s mint forrasztópáka a vajon,
keresztülég barna szemen, mézszőke hajon.

Így telik lassan, csöndesen az út.
Zakatoló fények fonnak körénk koszorút.
Valahol egy váltó visít halkan,
s a vonat félig az álom sínjeire kattan.

Ködként lepi el a kocsit a bánat,
a múltból üzenve a keserű mának:
Ami egyszer volt, nem jön vissza többé,
s te ott búsulsz könyveden, örökkön-örökké.


2013. március 27., szerda

Kívülállók

Hét év csak úgy jött, és el is ment,
tavasz, nyár, ősz, tél, meg névtelen évszakok,
de az idő valamit nem ért el itt bent.
Én valahogy még mindig zavarban vagyok,
ha valaki megkérdi, milyen színű is szemem,
vagy egyből eltalálja bika voltomat,
ha minden egyes szavát elhiszem,
azt is, hogy nem voltam ennél boldogabb.
Hisz voltam! Amennyire már nem leszek soha.
Ismerős lesz minden szerelmes ágy, szoba,
az odáig vezető kéz, és a kedves lábnyoma,
anyja, nénje, nővére, kishúga…
Miattad, és magam miatt.
Béna
szobrászként
formáztuk
porból
Erószt,
és csodálkoztunk,
hogy a végén s z é t v i t t e a s z é l . . .
Ezek lettünk:
néma kívülállók, egymás tüzeinél.














(Magyarázat: Ez egy roppant régi, valamelyest kísérleti költemény, valamikor hat-hét évvel ezelőttről. Némileg kipofozott, de esszenciájában nem módosított állapotban kerül most közlésre; az, hogy ez így jó-e, vagy sem, azt a kedves Közönségre bízom.)

2013. március 22., péntek

Radír


Érj hozzám, töröld el kínjaimat,
szűnjön meg végre ez a gondolkodásfétis!
Ne aggódj, maradnak az üres körvonalak,
sőt, még némi radírreszelék is…