Keresés ebben a blogban

2013. március 27., szerda

Kívülállók

Hét év csak úgy jött, és el is ment,
tavasz, nyár, ősz, tél, meg névtelen évszakok,
de az idő valamit nem ért el itt bent.
Én valahogy még mindig zavarban vagyok,
ha valaki megkérdi, milyen színű is szemem,
vagy egyből eltalálja bika voltomat,
ha minden egyes szavát elhiszem,
azt is, hogy nem voltam ennél boldogabb.
Hisz voltam! Amennyire már nem leszek soha.
Ismerős lesz minden szerelmes ágy, szoba,
az odáig vezető kéz, és a kedves lábnyoma,
anyja, nénje, nővére, kishúga…
Miattad, és magam miatt.
Béna
szobrászként
formáztuk
porból
Erószt,
és csodálkoztunk,
hogy a végén s z é t v i t t e a s z é l . . .
Ezek lettünk:
néma kívülállók, egymás tüzeinél.














(Magyarázat: Ez egy roppant régi, valamelyest kísérleti költemény, valamikor hat-hét évvel ezelőttről. Némileg kipofozott, de esszenciájában nem módosított állapotban kerül most közlésre; az, hogy ez így jó-e, vagy sem, azt a kedves Közönségre bízom.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése