Kövek alól

Június 4-ére

Nyirkos a reggel, de azért kel már a nap,
s ide hozzánk is jut egy aprócska pirkadat.
Pedig sokáig tartott, és fázós volt az éj,
de nógat már a remény, ébredünk, ne félj!

Milyen sokan lettünk, szinte föl se tűnt,
hogy durva kezektől, s lábaktól ennyi tűrt.
De van még többre, jobbra vágyó, szent akarat,
hiába volt hosszú az álom, itt a kövek alatt.

Szökjünk hát szárba, nőjünk börtönünk fölé,
a fancsali világ újra lássa, sose lesz övé
a sokak által, sokszor várt, véres diadal,
mert ezen a földön mindig lesz magyar!

Senkirályfi

Lovam nincs, és nem is volt soha,
koronát se láttam még életemben,
nem vagyok senki harmadik fia,
nem készülök sárkányok ellen.

Kastélyom még csak kísértett sincs,
a trónusokat csak hírből ismerem,
kincstáramban a semmi a kincs,
egy sírhantnyi föld, annyi sincs nekem.

Seholország senkiházi senkirályfija,
nincstelen, de mégis uralkodó,
kinek még a Sehol sem családi birtoka,
mégis, mégis víg földönfutó.