Lepkék a kertünkből

Hadiállapot

Te vagy nekem a privát Don-kanyar,
mi hajómaradványokat a mélyből felkavar,
kegyetlen internáló tábor,
hol velem még a halál se számol.
Végtagvesztés, gyásztávirat,
ki szedi össze roncsaimat?

Hol terülök én, és hol a harcmező?
Hol borul rám vérből szemfedő?
Hol visszhangozzák öblös ágyúk,
a hadparancsot, mi szíveken átnyúlt?

Lesz-e sír, mi betakarjon?
Lesz-e rozsda a hűséges kardon?
Sírsz-e majd értem bomba könnyeket?
Lesz-e tüzedből vörös kikelet?

Lesz-e majd remegő szád akna,
s szerelmed napalm máglya uralma?
Lesz-e szíved emlékmű tövében árnyék,
hova kísérteni mindig haza járnék...?

Ürgemező

Istenhez, szemrehányóan

Mikor megszülettem, napvilágod
visszakézből kettévágott,
s egyik felem ott maradt
a Margit híd alatt…

Ford Mustang háttérkép

Hirtelen agymenéstől vezérelve, íme egy rémprimitív, de annál potenciálisabb háttérkép.

Nyári napnak délutánján

Tegnap egy remekséges délutánt sikerült töltenem Móni kisasszonnyal, melynek eredeti célja a budai hegyekben rohadó SZOT-üdülőbe történő belógás, és az ottani fotografálás lett volna. Mivel ezt egy lepattant Mercis biztonsági őr sikeresen megakadályozta, kénytelenek voltunk más célpontok után nézni.

A Gül Baba utcában induló masírozás, a SZOT-romhalmaz sikertelen bevétele után a Millenáris irányába folytatódott. Láttunk néhány szép szobrot, egy kiváló állapotú Ford Mustangot, a volt Gazdasági Minisztériumot éppen megtáplálkozó vasdínót (erről lesz egy külön poszt, mert annyira szürreális, hogy saját bejegyzést érdemel), majd tárgyfotózás keretében széjjelinzultáltunk két sört a Trombitásban, onnan pedig irány volt a Feneketlen tó (ami most dokumentálatlanul maradt), és zárómomentumként egy kori a Pingvinben. Sokat nevetős, vidám délután volt :)

Remélem a képek mindenkinek kedvet csinálnak a kinti mászkáláshoz, megéri ;)

Gül Baba utca

Kossuth tér, visszatér

Hajaj, úgy tűnik megint rajta van a blogon a nyári tespedés... Sebaj, aki érdemi tartalomra éhezik, az most megkapja, mert a közelmúltban gyűltek-gyűltek az újabb és újabb fotográfiák, de tény, hogy a feldolgozásuk nem halad valami vészes tempóban.

Legutóbb Patrival kalandoztunk a Kossuth téren, sikerült lefotóznunk az avatás előtti Tisza-emlékművet (hamarosan az avatás utáni állapotok is megörökítődnek, türelem), a Néprajzi Múzeum homlokzatát, a megújult Rákóczi-szobrot, és persze az Országház egyes részleteit.

Kellemes szemlélődést mindenkinek!

Mesterlövészet I. - A Kossuth tér névadója

Egy szobornak, egy épületnek, egy térnek millió arca lehet, minden szög, amelyből megtekinti az ember, valami újat, addig sohasem látottat árul el, tár fel róla. Többségünknek a mindennapok sodrásában sajnos nemhogy eme aspektusok mindegyikének felfedezésére nincs lehetősége, de még az ilyen élményeket nyújtó alkotások mellett is úgy sétálunk el, mintha ott sem lennének. A Mesterlövészet sorozattal ezt szeretném orvosolni. Ezekben a bejegyzésekben egy-egy alkotást fogok tüzetesen szemügyre venni, és igyekszem minél aprólékosabban bemutatni egyedi vonásaikat, hangulataikat.

Leírhatatlan örömmel tölt el, hogy a projekt első "áldozata" nem más, mint az általam tűkön ülve várt régi-új, Horvay-féle szoborcsoport főalakja. Az alkotás helyreállítását övező hercehurcák történetébe nem mennék bele, a magyar sajtó már alaposan körbejárta a témát, s még azzal együtt is kimerítő tájékoztatást adott az eseményekről, hogy a legtöbb orgánum valamiféle diktatórikus nagyzolást vizionált az alkotásba, s krokodilkönnyeket hullatott Kisfaludi Stróbl mester borzalmasan propagandisztikus, szájbarágós szoborcsoportjának eltávolítása fölött.

Gyertya

Egyre pislogsz bennem, gyengéd gyertyaláng,
mitől zilált lelkem árnya vágyón versbe ráng.
Forró útjelző vagy középpontomon,
s ha te ragyogsz, ragyog újra a halott panteon,
hangot kap a néma gondolat, hasad az atom,
ritmust talál a görcsös kéz a gitárhúrokon.
Fényeddel újra a fátylak mögé látok,
s visszacsalod az elkóborolt tündérvilágot.

Hegymenet

Újfent nem tudtunk nyugton maradni, így tegnap – a hét eddigi egyetlen használható napján – ismét fölkerekedtünk Zita kisasszonnyal, hogy fényképezzünk egyet.

Míg Zita megérkezett, volt alkalmam tüzetesebben szemügyre venni expedíciónk alaptáborát, az átalakulóban lévő Batthyányi teret. Az amúgy is dicstelen környezetben, eldugva árválkodó Kölcsey-szobor egyből egy olyan életképpel sokkolt, amit a Szent Ferenc sebei templom gyönyörűséges tornyának körbefotózása is nehezen tudott feledtetni.

Start után kikódorogtunk a rakpartra, majd egy huszárvágással máris a Jégverem utcában találtuk magunkat (ahol elég alternatív, de roppant elgondolkodtató megoldással találkoztunk az üres szoborfülkék használatát illetően). Innen a Hunyadi lépcsőn, majd a Szalag lépcsőn, és a Csónak utcán tekeredtünk föl a várba, ahol megnéztünk pár ikonikus szobrot, és végül a Halászbástya lépcsőjén távoztunk.

Összességében kiemelkedően remek délután volt, kár, hogy a szokottnál jóval fáradtabb voltam, ami igencsak rányomta a bélyegét a képekre (mind mennyiségileg, mind minőségileg).

Kellemes nézelődést!

Lófrálás a Gellért-hegyen

Múlt szombaton Zita kisasszonnyal végre ismét nyakunkba vettük a várost, és bár egészen a Fővám térről való indulásig úgy nézett ki, hogy a kirándulást elmossa az eső, hála égnek sikerrel be tudtuk venni a célobjektumot: a Gellért hegyet.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy most jóval többet beszélgettünk és hülyéskedtünk, mint fotóztunk (főleg a lehetetlen helyen lévő, megközelíthetetlen, de csodaszépen felújított Minerva-szobor kalandos lencsevégre kapása után), de azért születtek közlésre érdemes felvételek is, úgyhogy hagyjuk is a rizottót, imígyen az eredmények:

Periférikus kalandok

Kedves Publikum!

Ismét egy képposzt, ismét a Duna partjáról, még ha ezúttal nem is annyira közvetlenül, mint az előző bejegyzésben. Az eheti kóborlás helyszíne kismértékben a Hajógyári sziget, ahol meglepően kevés fotózni való akad ilyenkor, és nagyobb mértékben a Hamvas Béla sétány (vagy Almási Balogh Lóránd utca, attól függ, az utcatábláknak, vagy a Google Maps-nek akar hinni az ember), ahol valamivel több.

A K-híd és környéke furcsa, kettős nosztalgiával ajándékozott meg, hiszen egyszerre juttatta eszembe az első Sziget Fesztiválomat, és a legelső éles autóvezetésemet, amikor ide hozott ki rutinozni a pesti oktatóm. Mindkét alkalommal, ahogy most is, mélységesen elcsodálkoztam, hogy hogy nem szakadt még a vízbe az egész elhanyagolt alkotmány, melyet valószínűleg már csak a rozsda, és Gerendai Károly paranormális képességei tartanak egyben...

Duna-parti kódorgás

Kedves Közönség!

Az egész blog nevében ezúton kívánok mindenkinek nagyon boldog, sikerekben gazdag újévet!

Nem szeretném lefutni a szokásos köröket, nem boncolgatom a bejegyzések ritkulásának okait, tudjátok, hogy ebben az időszakban kicsit mindig földbe állunk, de ha végeztünk az ügyes-bajos dolgainkkal, föléledünk megint.

Részemről végre sikerült elkövetnem az újév első, valódi fotózkodását, ami nagy öröm, mert már kezdett borzasztóan hiányozni a hobbi. Az enyhe tél, hála égnek, megörvendeztetett azzal, hogy nem fagynak csontig az ujjaim fényképezés közben, ami kifejezetten tetszik.