Kedves Publikum!
Ismét egy képposzt, ismét a Duna partjáról, még ha ezúttal nem is annyira közvetlenül, mint az előző bejegyzésben. Az eheti kóborlás helyszíne kismértékben a Hajógyári sziget, ahol meglepően kevés fotózni való akad ilyenkor, és nagyobb mértékben a Hamvas Béla sétány (vagy Almási Balogh Lóránd utca, attól függ, az utcatábláknak, vagy a Google Maps-nek akar hinni az ember), ahol valamivel több.
A K-híd és környéke furcsa, kettős nosztalgiával ajándékozott meg, hiszen egyszerre juttatta eszembe az első Sziget Fesztiválomat, és a legelső éles autóvezetésemet, amikor ide hozott ki rutinozni a pesti oktatóm. Mindkét alkalommal, ahogy most is, mélységesen elcsodálkoztam, hogy hogy nem szakadt még a vízbe az egész elhanyagolt alkotmány, melyet valószínűleg már csak a rozsda, és Gerendai Károly paranormális képességei tartanak egyben...
Hogy milyen hangulatú volt a kirándulás, arról bővebben itt olvashat, akit érdekel, annyit elárulok, hogy a nyomasztó jelző ebben az esetben enyhe eufemizmus. (Viszont ugyanitt fény derül arra is, mi az az embernek látszó tárgy, ami a műanyag székben sziesztázik :))
Technikai információk kapcsán annyi érdekességgel tudok szolgálni, hogy rájöttem, mit cseszerintettem el a múltkor, és mit nem korrigáltam ezúttal sem: a fehéregyensúlyt. Bizony, örök nemezisem ezúttal is kifogott rajtam, és sikerült végig indokolatlanul 1600-as ISO-n kattintgatnom, mit valami abszolút antitalentumnak. Összességében nem lett annyira katasztrofális a végeredmény, sőt egyes képeknek még jót is tesz a szemcsésség által kölcsönzött rozsdás beütés, de a vizes, és felhős fotók egy részét azért sajnálom. De sebaj, majd következő körben.
Kellemes gyönyörködést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése